| Alcím | De aztán elmúlik |
|---|---|
| Címváltozat | Átváltozás |
| Alkotó | |
| Készítés ideje | 1603–1606 körül |
| Anyag, technika | olaj, réz |
| Méret | 50 × 69 cm |
| Leltári szám | 508 |
| Kiállítva | Első emelet, XVIII. terem |
A téma Ovidius a Metamorphosés-éből (III, 138 – 253), a manierista festők és szobrászok egyik leggyakrabban használt irodalmi forrásából való. A rézre festett képen az erdőben eltévedt vadász váratlan felbukkanása inkább színlelt, mint igazi riadalmat kelt az istennő és kísérete körében: bájosan alakoskodva öten ötféleképpen játsszák el a fürdés közben meglepett nő szerepét, egyúttal demonstrálva Cesari jártasságát az akt-festésben, bármely nézetről, beállításról legyen is szó. Balról a második nimfa, akinek selymes haja meglibben a hirtelen mozdulattól, menedéket keresve Actaeon pillantása elől, társnőjébe kapaszkodik, de közben kacér kíváncsisággal visszafordul, hogy szemrevételezze az akaratlanul betolakodót. A vadász visszanéz rá, testtartása is mintegy tükörképe a nimfáénak, úgy tűnik, mintha az átváltozás előtti villanásnyi időben mindketten átélnék a “meglátni és megszeretni” élményét. Diana nem a mítosz szerinti engesztelhetetlen gyűlölettel, hanem szájtátva, gyermeteg csodálkozással néz fel a daliás vadászra. Ahogyan ráfröccsenteni készül a halált hozó vizet, az akár félszegen szerelemre hívó gesztus is lehetne. Az ártatlan, kislányos arcok jól kiszámított kontrasztba kerülnek az érett női testek gömbölyded idomaival. A tájképi részletek- az előtér tisztán kirajzolódó vízinövényei, a homályos barlang a sziklarésekben megkapaszkodó gyökerekkel, a napsütötte völgy dús lombú fái – a Rómában dolgozó flamand tájképfestő, Paulus Brill műveinek hatásáról tanúskodnak. © Tátrai Vilmos
Frankfurt 1999-2000 ; Montreal 2002
Pigler 1967, 135
Röttgen 1973, 109, no. 30
Tátrai 1983, no. 37-39
Fiorio-Garberi 1987, 66
Summary Catalogue 1991, 25
Frankfurt 1999, cat. no. 71
A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.
