XIV. Lajos apoteózisa

XIV. Lajos udvari festője számos művén dicsőíti az abszolutizmust megtestesítő francia uralkodót. Lebrun-nek ez az apoteózis-ábrázolása ahhoz a rézmetszethez készült előképül, amely Gérard Edelinc kivitelezésében Jacques Nicolas Colbert 1677-ben megjelent, háborúról szóló értekezésének lett a címlapja. Az ágaskodó lovat római jelmezben megülő Napkirály feje fölé az Isteni Előrelátás tartja a koronát. Bő köpenye alól egy-egy angyal bújik elő, hogy liliomos zászlóval, pajzzsal és lángpallossal Mihály arkangyal francia helytartóiként mérjenek csapást a monarchia ellenségeire, a Habsburg sasra és a holland oroszlánra. Ekkora mennyei segédlet mellett a királynak pillantására sem kell méltatnia ellenségeinek földön heverő, mélybe hulló, vagy reménytelenül fölkapaszkodni törekvő megszemélyesítőit: macskával a sisakján a Lázadást, a kígyó- és farkastestű, álarcot tartó Hazugságot, a tőrt és fáklyát markoló, bekötött szemű Haragot, a pávatollas diadémot viselő Gőgöt, a kígyóhajú Viszályt, vagy a sátáni erőket mindenestül megszemélyesítő hétfejű sárkányt. Egy ilyenfajta allegorizálva magasztaló mű, tele a kultikus hízelgés szolgálatába állított festői retorika válogatott fordulataival meglehetősen idegen a mai nézőtől. Ez azonban nem gátolhat bennünket abban, hogy megcsodáljuk minden figura, minden póz és mozdulat hibátlan, érzékletes bemutatását, a fények és árnyak következetes, virtuóz kezelését, a heterogén motívumok biztos kezű összerendezését, a kompozíció egészének sodró dinamikáját.

Tátrai Vilmos ©