Tájkép tehenet marcangoló oroszlánokkal

A 16. század vége felé, amikor az állatábrázolások egyre nagyobb szerepet kaptak a tájkép műfaján belül, irodalmi hátterüket elsősorban a Biblia és a mitológia szolgáltatta. Idősebb Jan Brueghel vagy Roelandt Savery németalföldi mesterek életművében jelentős helyet foglalnak el az Édenkert, a Noé bárkája vagy az Orpheus témák. A témakör közkedveltségében része volt a megnövekedett természettudományos érdeklődésnek is, egy-egy ilyen kép valóságos botanikai és zoológiai enciklopédiává vált, de a moralizáló, allegorikus tartalom is fontos volt a kortársak számára. A tehenet marcangoló oroszlánok olyan téma, amely ember és természet bűnbeesés utáni állapotát szemlélteti, de nevezhetjük ezt akár aranykor utáni állapotnak is, hiszen a görög-római bukolikus irodalom aranykor képzete ekkorra már szintén beivódott a köztudatba. Az erőszak áldozatává váló tehén feltehetőleg a háttérben feltűnő csordából csatangolt el, így valószínűleg ez a kép „tanulsága”: a gyengébbek számára csak az összetartás biztosíthat védelmet. A kép készültekor már virágzott a barokk festészet, Savery műve azonban még mindenestül manierista. Manierista jellegzetesség, hogy a sötét előtér élesen különválik a szinte áttetszővé megvilágított háttértől, hogy a csekély mélységű sziklás előtérben az állatalakok a kép síkjával közel párhuzamosan zsúfolódnak össze, hogy oroszlánok találkozása tehenekkel csak a képzeletben lehetséges, valamint hogy mind a színvilág, mind a megvilágítás erősen stilizált, valószerűtlen, színpadias.

Tátrai Vilmos ©