Ecce homo

Reni következetesen klasszicizáló művész, aki minden sallangtól megtisztítja kompozícióit, a formákat lekerekíti, a mozgás és az érzelmek ábrázolásában szigorú mértéket tart. Esztétikai eszménye tehát az ókori pogány művészet. Erkölcsi eszménye azonban, amint az a pápai állam alattvalójától az ellenreformáció korában elvárható, a katolicizmus feltétel nélküli szolgálata. A keresztény ikonográfiában számos olyan képtípust teremtett meg, amelyeket még a 19. század egyházi művészetében is példaadónak tekintettek. A maga korában óriási tekintélyre tett szert, ezért népes műhelyében nagy számmal készültek a sokszor kiváló replikák. Ezekből, az Ecce Homón kívül egy Lucretia (ltsz.498), egy Keresztrefeszített Krisztus (ltsz. 496) és egy Pásztorok imádása (ltsz.505) került az Esterházy gyűjteménybe, majd onnan a Szépművészeti Múzeumba. A töviskoronás Krisztus biztosan sajátkezű példányát Reni rézre festette, és ma a drezdai Képtárban látható. Megformálására minden bizonnyal hatott egy velencei reneszánsz előkép, Tiziano Ecce Homója (ma a dublini képtárban). Drezdában van a félalakos Ecce Homónak egy másik változata is, amelyen Krisztus – mint Reni passio-ábrázolásain gyakran – az ég felé fordítja tekintetét. A budapesti példány a drezdai előképnek épp a lényegi tartalmát, szellemiségét képes híven újrateremteni, az ábrázolás szelíd pátoszát, a sorsát alázatosan vállaló Krisztus megindító magányát, szomorúságát. A további műhelyreplikák közül egyet a bécsi Kunsthistorisches Museum őriz.

Tátrai Vilmos©