Abundantia

Itáliai hatásra a 16. század elejétől német területeken, elsősorban Augsburgban és Nürnbergben is feltámadt az érdeklődés a kisbronzok iránt. Szemben az itáliai kisbronzokkal azonban, ahol többnyire a mű modelljének a mesterét ismerjük, a német szobrok esetében legfeljebb a bronzöntő neve maradt ránk. Homály fedi a budapesti kisbronz alkotójának kilétét is, aki szükségnevét éppen a Szépművészeti Múzeum szobra után kapta. Német kortársaival ellentétben, akik csak ritkán használtak antik előképeket, a Budapesti Abundantia Mesterének kisbronzai, nyilvánvaló itáliai ösztönzésre, kifejezetten antikizáló irányzatot követnek.

Miközben a német szobrászok komoly erőfeszítéseket tettek, hogy a kisbronz műfaját hazájukban meghonosítsák, a technikai igazodás az itáliai példaképhez korántsem ment zökkenőmentesen. A német mesterek rendszerint nem agyagban, gipszben, vagy viaszban mintázták meg bronzaik modelljét, ahogyan Itáliában volt szokás, hanem továbbra is ragaszkodtak a fához, amelynek faragásában lényegesen jártasabbak voltak. A budapesti nőalak – mely kezében egykor a Bőség és Gazdagság allegorikus ábrázolásainak elmaradhatatlan attribútumát, a bőségszarut tarthatta – modelljét is fából faragták, majd az erről vett mintát öntötték bronzba. A szobor felülete hűen tükrözi modelljének rendhagyó anyagát, amelyen a fába ejtett vésőnyomok is jól kivehetők. A kisbronzon helyenként megmaradt festéknyomok pedig arról árulkodnak, hogy a szobrász itt sem volt képes szakítani a német faszobrászat hagyományaival: a budapesti kisbronzot egykor nem a patinával vonták be, hanem vastag festékréteg borította. Ezzel nemcsak a felület egyenetlenségeit fedték el, de megszüntették a bronz jellegzetes, fémes felületét is.

Szőcs Miriam