A muzeális intézmények látogatóit megillető kedvezményekről szóló 194/2000. (XI. 24.) Korm. rendelet előírásai, valamint főigazgatói hatáskörben megállapítottak szerint:
10 % kedvezmény minden kiállításra: partnerkártyákkal, pl. Minicard, Magyar Autóklub tagsági kártya illetve Show your Card! (kártyatulajdonos +1 fő részére), MAKASZ kártya
Állandó kiállítás – 1300 Ft, Leonardo da Vinci… – 1600 Ft
50 % kedvezmény minden kiállításra a következők számára is:
(a jegymester.hu oldalán megfelel a “kedvezményes” kategóriának)
– a legalább 40 év szolgálati idővel öregségi nyugdíjban részesülő nők 62 éves kor alatt is a NYUFIG által az előző évi és folyó évre szóló ellátásokról megküldött éves összesítő (illetve az első évben a juttatásról szóló határozat) bemutatásával, személyi igazolvánnyal együtt;
– az EGT-tagállamok területén található oktatási intézményből szervezett oktatás keretében érkező előre bejelentett diákcsoportok tagjai, 26 éves korig (állampolgárságtól függetlenül is),
• csak magyar állampolgárok, akik:
– rokkantsági ellátásban vagy járadékban részesülnek – a NYUFIG által az előző évi és folyó évre szóló ellátásokról megküldött éves összesítő (illetve az első évben a juttatásról szóló határozat) bemutatásával, személyi igazolvánnyal együtt;
– tartós beteg 18 év alatti (kiskorú) személyt kísérnek, kiskorúnként egy fő (emelt családi pótlékra való jogosultságot igazoló MÁK kártyával)
– KKDSZ tagok, érvényes tagsági kártyával;
– KREA kártyával rendelkeznek;
– a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagjai;
– a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) tagjai;
– a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) tagjai;
– a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének (MKISZ) tagjai, érvényes tagsági kártyával.
75 % kedvezmény:
– tartósan beteg 18 év alatti személyek számára (emelt családi pótlékra való jogosultságot igazoló MÁK kártyával);
– az állandó kiállításra a közoktatási intézményből érkező magyar iskolai csoportok számára (kérjük, hogy érkezésüket regisztrálják);
az időszaki kiállításokra:
– a Múzeumpedagógiai Osztály tárlatvezetését az időszaki kiállításokon igénybe vevő, magyar oktatási intézményből, szervezett oktatás keretében érkező előre bejelentett diákcsoportok,
– a hazai művészettörténeti, képzőművészeti felsőfokú oktatás nappali tagozatos hallgatói és oktatói, egyéni és előre bejelentett csoportos látogatás keretében egyaránt, megfelelő igazolvány és/vagy igazolás bemutatásával;
– kizárólag egyes középfokú művészetoktatási intézményből érkező csoportok számára, csak előre bejelentve és visszaigazolva
Állandó kiállítás – 400 Ft, Leonardo da Vinci… – 500 Ft
DÍJTALAN BELÉPÉS
A kiállításokat kizárólag érvényes jeggyel lehet látogatni – díjtalan belépésre való jogosultság esetén is! Díjtalan belépőt csak a látogatás napján, a kedvezményre jogosító igazolványt bemutatva tudunk kiadni a jegypénztárban.
Díjtalan belépésre jogosultak csak az állandó kiállításokra:
– 24, 48, 72, 96 vagy 120 órás Budapest Card tulajdonosok egyszeri belépésre (a Belföldi Budapest Card kivételével);
– a Nagycsaládosok Országos Egyesületének tagkártyájával rendelkező családok gyermekei a kártyán feltüntetett gyerekszámig (az igazolvány tulajdonosa legalább két gyermek kísérőjeként 50 %-os belépő váltására jogosult);
– a hazai művészettörténeti, képzőművészeti felsőfokú oktatás nappali tagozatos hallgatói és oktatói, egyéni és csoportos előre bejelentett látogatás keretében is, megfelelő igazolvány és/vagy igazolás bemutatásával. Bejelentkezés: muzeumpedagogia@szepmuveszeti.hu,
– a hazai művészeti középfokú oktatási intézményből érkező diákok szervezett, előre bejelentett csoportos látogatás keretében. Egyéni látogatás alkalmával a díjtalan belépőjegy igényléséhez a jegypénztárban be kell mutatni a Múzeumpedagógiai főosztálytól kapott visszaigazolást. Bejelentkezés: muzeumpedagogia@szepmuveszeti.hu.
– minden hónap harmadik szombatján a 26 év alatti személyek, illetve a 18 év alatti közeli hozzátartozóját kísérő egy vagy két fő felnőtt (csak az EGT tagállamok állampolgárai számára);
Díjtalan belépésre jogosultak mind az állandó, mind az időszaki kiállításra a fentieken kívül:
– a miniszter által kiadott szakmai belépővel rendelkezők (csak az EGT tagállamok állampolgárai);
– a legalább 400 fős taglétszámmal rendelkező, országos hatáskörű közgyűjteményi szakmai szervezet tagjai (Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület, Magyar Könyvtárosok Egyesülete, Magyar Levéltárosok Egyesülete), az adott évre érvényes tagsági igazolvánnyal (csak az EGT tagállamok állampolgárai számára);
– közoktatásban dolgozó (aktív) pedagógusok az adott tanévre érvényesített pedagógus igazolvánnyal (csak ha az oktatási intézmény az EGT tagállamok területén található); – a korlátlan ideig érvényesített igazolványokkal nem vehető igénybe;
A pedagógus igazolványok helyett az oktatási intézmény által az Oktatási Hivatal oldalról letölthető igazolás is megfelelő. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy ennek érvényessége korlátos.
– nemzetközi szerződések alapján érvényes igazolvánnyal rendelkezők: ICOM, és ICOMOS kártyával;
– nemzeti ünnepeken (március 15., augusztus 20., október 23.) állampolgárságra való tekintet nélkül minden látogató.
Fogyatékkal élő személyek díjtalan belépése
A fogyatékkal élő személyek, valamint kísérőik (jogosultanként max. 1 fő) díjtalan belépésre jogosultak minden kiállításra a következők szerint:
– a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének érvényes arcképes igazolványával rendelkezők,
– a Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesületének (MACIE) érvényes tagsági kártyájával rendelkezők fényképes személyazonosító okmánnyal együtt,
– a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének érvényes arcképes igazolványával rendelkezők,
– a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének érvényes arcképes igazolványával rendelkezők,
– a Magyar Államkincstár (MÁK) által fogyatékossági támogatásban való részesülésről kibocsátott hatósági igazolvánnyal rendelkezők (a személyazonosság egyidejű igazolása mellett),
– ÉFOÉSZ tagsági kártyával rendelkező fogyatékkal élő tagok, személyazonosság egyidejű igazolása mellett (pártoló tagokra nem vonatkozó kedvezmény)
– valamint más olyan dokumentummal (pl. MÁK számára kért, vagy egyéb célú orvosi igazolással) rendelkezők, melyben a fogyatékosság ténye egyértelműen szerepel, (a személyazonosság egyidejű igazolása mellett).
– Intézményes látogatás esetén kérjük, hogy előre jelezzék a csoport érkezését, továbbá gondoskodjanak a kedvezményre való jogosultság igazolásáról. Bejelentkezés és információ: info@szepmuveszeti.hu e-mail címen.