Kálvária

A firenzei festők 17. századi életrajzírójának, Filippo Baldinuccinak feltűnt, hogy Naldini életművében gyakori a passió-téma. Ebben valószínűleg nem csak a festő egyéni hajlamai játszottak szerepet, hanem a toszkán nagyhercegi udvarban spanyol hatásra mind bigottabbá váló hitélet is. Márpedig a Medici-udvarral szoros kapcsolatban állt Pontormónak ez a tanítványa, különösen amikor Vasari oldalán részt vett a Palazzo Vecchio Ötszázak Termének dekorálásában. A Kálvária-kompozíció jobb oldalán megjelenő római lovas katona, aki az S.P.Q.R feliratú zászlót tartó társával együtt a pöffeszkedő világi hatalmat jelképezi, éppen e terem egyik freskójáról, a Pisa ostromát ábrázoló falképről került át a Keresztrefeszítésre. A figurák arányaiban kettősséget figyelhetünk meg. Krisztus és a két lator testarányai természetesek, Mária és a többi sirató alakját ugyanakkor erőteljes stilizálás jellemzi. Egyrészt a testhez képest kicsiny fejek árulkodnak a kecsesség eszménye előtti hódolatról, másrészt a ruharedők és a hajtincsek válnak absztrakt díszítménnyé. Mind Mária, mind a kereszt tövénél térdeplő Magdolna figurája megalapozottnak mutatja Baldinucci kritikáját, miszerint Naldini a „térdet túlságosan beborítja lepellel, miáltal az szerfölött ormótlanná lesz.” A kép színvilága a firenzei manierizmus utolsó fázisára jellemző. Vad disszonanciában feleselnek egymással a kárminvörös és a bordó, a piszkos-zöld és az azúrkék, a sárga és a lila különféle, úgyszólván lombikban kikevert árnyalatai.

Tátrai Vilmos ©